,,EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZEK''

2013. október 30., szerda

TÖRÖK , ZÖLDSÉGES RAKOTT KRUMPLI



 Valahogy a lencsét mindig összekötik az Új évvel, pedig évközben is sokszor kellene fogyasztanunk.
Étrendi hatása sokkal jobb a borsóénál és a babénál, én nagyon szeretem akár levesként, főzelékként, de  fasírtként és íme : rakott krumpliként  is megállja a helyét.

HOZZÁVALÓK
- 10 dkg lencse + 1 babérlevél + 1 kk őrölt kömény
- 1 cukkini
- kb 3 - 4 szem nagyobb burgonya
- 1 vöröshagyma
- 1 nagyobb paradicsom 
- 1 ek paradicsompüré
- só, bors, római kömény és koriander

- A lencsét a babérlevéllel és a köménnyel főzzük puhára.
- A burgonyát sós vízben a héjával együtt főzzük meg.
- Készítsük el a ragut : a hagymát vágjuk apróra és kevés olajon fonnyasszuk meg.
- Adjuk hozzá a felszeletelt cukkinit, az apró kockákra vágott paradicsomot és pirítsuk át.
- Közben ízesítsük és ha megpuhultak a zöldségek, sűrítsük a pürével.
- Majd a lecsepegtetett lencsét is keverjük hozzá.
- A burgonyát pucoljuk meg, vágjuk karikára és a felét, vajazott sütőforma aljára szétterítjük.
- Halmozzuk rá a ragu felét, majd takarjuk be a burgonyszeletekkel.
- A tetejére rakjuk rá a megmaradt ragut és előmelegített 180 fokos sütőben kb 20 percig süssük össze.
- Fokhagymás tejföllel vagy joghurttal meglocsolva fogyasszuk.




2 megjegyzés:

  1. De guszta, hát itt a római kömény nagyon a helyén van, olyan ala indiai remekmű született! :)

    VálaszTörlés
  2. Húh, de jól néz ki! Ki kell próbálnom! :)

    VálaszTörlés